Ilyenkor el tudok vonulni a saját világomba... Senki, és semmi nem tud zavarni.
Eszembe jutott, hogy láttam a Skyrim játékot múltkor a plázában, és mivel pénz mindig van nálam, így úgy gondoltam, elmegyek megvenni. Nagyon régóta meg akartam venni, csak sok dolgot el tudok felejteni...
A plázába belépve elindultam a mozgólépcső felé, hogy felmenjek a célomnak kijelölt bolthoz. Közben azért néha ránéztem a telefonomra, hogy nem-e írt Angel (facebookon bejelölt, hogy tudjunk kommunikálni, Morgana miatt, meg barátkozás céljából), de nem jelzett semmit az eszköz.
A fodrászat elött összetalálkoztam az emlegetett szamárral, de nem volt egyedül. Morganaval lépett ki az ajtón. Kedvesen rájuk köszöntem, bár egy kis harag volt a szemeben, amiért a srác nem jelzett.
- Oh sziasztok! - mondtam mosolyogva. - Örülök, hogy látlak, Morgana! - mondtam, majd megöleltem a lányt. Ez mindenkit váratlanul ért, hisz még én sem hittem, hogy ilyen hirtelen ölelkezni fogok. Megfogadtam, hogy senkinek nem fogom a szivem többet odaadni...
És ez a lány úgy sem akar tőlem semmit, tehát elég, ha védelmezőként vagyok csak vele.
Gyorsan elengedtem a lányt, és felvettem a szokásos, nagyképű arcom.
- Na, nekem mennem kell, jó szórakozást kettőtöknek. - nyomtam meg a hangsúlyt az utolsó szavamon, majd elrohantam.
Éreztem, hogy néznek, de nem érdekelt. Nem kell sehova sem mennem, csak... Nem tudom uralni az érzéseim.
***
Hazaérve felköszöntem Lisanak, majd bementem a szobámba kipróbálni a Skyrimot. Tényleg olyan jó, mint amilyennek gondoltam! Remélem, nem lesz olyan gyorsan vége.
Felvillant a telefonom képernyője. Valaki hív, ismeretlen szám. Leállítottam a játékot, majd felvettem a mobilt.
"Hallo?" - szóltam bele.
"Caleb! Én vagyok az, Morgana! Miért tűntél el?"...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése