4. Fejezet (Morgana)

Visszaültem a helyemre, de az új srác égető tekintetét folyamatosan éreztem a tarkómon.
Mikor találkozott tekintetünk, szinte elvesztem benne. Annyira gyönyörű szemei vannak... Mit művelsz, Morgana? Még csak a nevét sem tudod! Meg aztán itt van Angel is. Ő is helyes.
Miket beszélek? Most komolyan? Még szinte semmit nem tudok róluk, és mégis azt hiszem, hogy szeretnek?
A csengő hálásan szólalt meg, végre kimehettem. Viszont arra nem számítottam, hogy a második új srác megállít. És most milyen gáz, még a nevét sem tudom...
- Szia! Még csak be sem mutatkoztam. Caleb vagyok. És te?- elővettem kedvesebbik oldalamat, majd válaszoltam.
- Én Morgana vagyok. Segíthetek valamiben?
- Hát, őszintén szólva sok mindenben segíthetnél, de most nem azért jöttem. Ismerkedni szeretnék. Elhívhatlak ebédelni? A közelben tudok egy jó étteremet.- mosolygott rám.
- Egy pillanat, csak még elköszönök a barátaimtól.- bólintott, majd rámkacsintott. Mi?
Megöleltem Ambert, majd elköszöntem tőle, de még előtte megállított.
- Miről beszéltetek Calebbel?- kérdezte huncut mosollyal az ajkain.
- Meghívott ebédelni.- feleltem könnyedén.
- Vááá! És elmész vele?- váltott át kislányos örülésbe, még ugrált is.
- Igen.
- Hogy tudod ezt ilyen könnyedén venni?- játszott csalódottságot.
- Viszlát holnap.- mondtam mosolyogva. Ő csak mosolyogva megrázta a fejét.
Angel eltűnt, nem tudom, hova. Kentől is elköszöntem, majd mentem Celebhez, aki az udvaron várt.
- Remélem, nem várattalak meg nagyon.- mondtam.
- Nem, csak két perce várlak.- mosolygott.
- Oh, akkor rendben.- sóhajtottam.
- Indulhatunk?- kérdezte.
- Persze, csak várj egy pillanatot.- feletem, majd elővettem egy cigit, az animés gyújtóm, majd rágyújtottam. Tudom, nem egészséges, de hát ez van.
- Kaphatok egy szálat?- kérdezte kicsit esdekelve. Úgy látszik, nem csak én ,,szeretem" a cigit.
Elindultunk az étterem felé, és út közben pedig beszélgettünk.
Elmesélte, hogy van egy nővére, Lisának hívják, az apjáról is mesélt, többek között, hogy hagyta el őket. Én is meséltem a családomról, hogy mennyire szeretem Castielet, csak ő maradt nekem.
Az étterembe lépve finom illatok csapták meg az orromat. Leültünk gyorsan egy asztalhoz, majd rendeltünk.
Két percel később elkezdett csörögni a mobilom.
- Hallo, tessék.- szóltam bele.
- Jó napot, Dr. Hoffman vagyok. A bátyáról lenne szó. Ez nem telefontéma, kérem jöjjön be a korházba.
Elmondta, melyik korház az, és kissé idegesen leraktam a telefont.
- Valami baj van?- nézett rám aggódva.
- Be kell mennem a Fővárosi Korházba a bátyám miatt.- mondtam, majd elköszöntem.
- Megyek veled.- mondta, felállt, majd követett.
- Igazán nem szükséges.
- Ragaszkodom.- lépett mellém, sóhajtottam egyet, de végül rábólintottam.
Mikor odaértünk, elmondtam, mi a nevem, majd a nővér elkisért az orvoshoz.
- Jónapot, Castiel Freeman húga vagyok.- nyújtottam a kezem az orvosnak.
- Kérem, üljön le.
Most még idegesebb lettem.
- A bátya autóbalesetet szenvedett. Nem tudtuk már megmenteni. Őszinte részvétem.- mondta, megveregette a vállam, majd elment. Ez... ez lehetetlenség. Miért velem történik ez? Mi lesz most így velem? Az életemnek már semmi érteleme...
Magamhoz vettem a táskám, elővettem belőle a pengém, majd elmentem a mosdóba. Caleb nem lehetett velem az orvosnál, így szerintem ideges, hogy nem tudja, hol vagyok. De minden bizonyára mondott az orvos egy kevéske dolgot neki is.
Leültem a csempére, a hideg pengét hozzányomtam a kezemhez, majd végighúztam rajta a pengét. Ezt még megismételtem pontosan annyiszor, ahány éves volt a bátyóm. Lassan kezdett elhomályosodni minden...
De ekkor kicsapódott az ajtó. Caleb volt az. Mellém guggolt, felkapott, majd elrohant velem valamerre. Már nem emlékszem, mivel magába húzott az édes sötétség...

Harmadik fejezet (Caleb)

Caleb 

Suli, már megént suli. Mindenki tudja, hogy gyűlölöm. Lisa próbált lelket önteni belém, de úgy érzem, minden hiába, gyűlölöm. Új emberek, új környezet, mégis ugyanaz a séma lesz: én, a kiközösített emós és a zsarnokoskodó osztály. Andy, a legjobb barátom is ugyanígy érez. Tegnap, miután Lisa befejezte a monológját a pozitívabb hozzáállásról, chat-re mentem és együtt utálkodtunk Andy-vel. Andy emós, mint én. Nagyon sok közös vonásunk van: fekete haj, piercing, hozzáállás. Olyan mintha a testvérem lenne és nem a legjobb barátom. Jobban hasonlítunk, én és Lisa. 

Csörgött az ébresztőórám, vagyis a Human Race Linkinparktól. Mire a kedvenc részemhez ért, felkeltem az ágyból. Kitámolyogtam a konyhába, és a beleszagoltam a levegőbe, anya gofrit csinált reggelire. Nyilván való, hogy a kedvemben akart járni. A konyhába érve anya tekintete rám szegeződött, egy pillanat erejéig kiült a jól megszokott reakciója a hajamat látva. Tudom, hogy egyáltalán nem ért egyet velem és utálja ha így hordom a hajam, de évek során ő már rájött arra, ami fölött Lisa még nem hajlandó fejét hajtani: nem fog tudni megváltoztatni. A röpke ítélkező pillantás eltűnt, anya mosolyogva tette le elém a reggelit, majd megenyhülve leült velem szembe az asztalhoz. A kávéját kortyolgatta és engem nézett. Kerültem a tekintetét és az ajkamba haraptam. Érdekes, mindketten tudják mi vagyok, mégis Lisa szemébe bűntudat nélkül tudok hazudni, anya zöldes barna szeme előtt viszont úgy érzem nyitott könyv vagyok.

 -Ma van az első suli nap, nem?

 -De. Sajnos. - mondtam gyorsan és közben egyszer sem néztem rá

 -Minden jó lesz, Caleb. - mondta csendesen és a sápadt keze a kezemhez ért mielőtt még észrevehettem volna
 Miért hallgatom évek óta ugyanazt a kopott lemezt? Ugyanezt mondta azon a napon is mikor apa elhagyott minket, amikor először értem úgy haza, hogy közben a nyílt utcán vertek meg az ‘osztálytársaim’, amikor először kapott el véres kézzel és pengével. A tekintetem érdektelenül felemeltem, rá néztem és egy üres, látszatnak illő félmosolyt küldtem neki. 

X 

Hosszú, tipikus gimis folyosókon baktattam, kerestem az osztály termem. Ez az egész suli annyira filmbe illő, mesés, cukormázas, mindjárt elhányom magam. Ez nem emo való hely. A folyosón haladva magamon éreztem a többiek ítélkező, gúnyos pillantását. Ennyit a szép reményeimről. Box - zsák voltam eddig, itt miért lenne másképp. Itt is egyedüli emo leszek, minek fáradni és próbálkozni a beilleszkedéssel? Végre valahára megtaláltam a keresett termet. Beléptem és rájöttem mennyire megcáfolható vagyok.
 Éppen az imént gondoltam, hogy én leszek az egyetlen emo, erre meg bemegyek az osztályba és egyből látok kettőt. Egy lányt és egy fiút. Leültem az egyik szabad padba és lopva rájuk pillantottam. Először a fiúra. A fiú fekete hajú, kék szemű és határt súrolóan fehér bőrű. Elől a frufruja eltakarta a jobb szemét. Hm. Egy furcsa, de semmiképpen sem kellemetlennek nevezhető járt át amikor a tekintetem másikra fordítottam. A lányra koncentráltam. Hosszú, fekete haja fátyolként libbent utána, kihangsúlyozva és keretezve az arcát. A szeme színére egyből felfigyeltem, élénk zöld volt, mint Lisa falán a festés. Egy-egy piercing a szemöldökében, egy az orrában, és egy az ajkában. Gyönyörű, gondoltam de aztán magamra szóltam, Ugyan már Caleb, térj észhez! Nem neked való az ilyen ábrándozás! Nem tudom ki ez a lány, de máris úgy érzem valami hozzá köt, vonzani kezd, mint egy próbakész mágnes. A tekintetem talán egy kicsit túl sokat időzött a lány ajkánál, mert bele harapott és én szemben találtam magam a lány kíváncsi, bizonytalan szemeivel. Tehetnék most egy szúrós megjegyzést, de a nyelvem mintha a szájpadomhoz ragadt volna. Megbénított már félelem, gyász, fájdalom, de egy lány eddig még soha. Sohasem buktak a suli népszerű és festett libáira. Még csak nem is ismerem mégis képes megbénítani a tekintetével. Hatással van rám. Elfordítottam a fejem tőlük és egy kellemes bizsergető érzést éreztem. 

Valami azt súgta belül, nekem meg kell ismernem őt.