Harmadik fejezet (Caleb)

Caleb 

Suli, már megént suli. Mindenki tudja, hogy gyűlölöm. Lisa próbált lelket önteni belém, de úgy érzem, minden hiába, gyűlölöm. Új emberek, új környezet, mégis ugyanaz a séma lesz: én, a kiközösített emós és a zsarnokoskodó osztály. Andy, a legjobb barátom is ugyanígy érez. Tegnap, miután Lisa befejezte a monológját a pozitívabb hozzáállásról, chat-re mentem és együtt utálkodtunk Andy-vel. Andy emós, mint én. Nagyon sok közös vonásunk van: fekete haj, piercing, hozzáállás. Olyan mintha a testvérem lenne és nem a legjobb barátom. Jobban hasonlítunk, én és Lisa. 

Csörgött az ébresztőórám, vagyis a Human Race Linkinparktól. Mire a kedvenc részemhez ért, felkeltem az ágyból. Kitámolyogtam a konyhába, és a beleszagoltam a levegőbe, anya gofrit csinált reggelire. Nyilván való, hogy a kedvemben akart járni. A konyhába érve anya tekintete rám szegeződött, egy pillanat erejéig kiült a jól megszokott reakciója a hajamat látva. Tudom, hogy egyáltalán nem ért egyet velem és utálja ha így hordom a hajam, de évek során ő már rájött arra, ami fölött Lisa még nem hajlandó fejét hajtani: nem fog tudni megváltoztatni. A röpke ítélkező pillantás eltűnt, anya mosolyogva tette le elém a reggelit, majd megenyhülve leült velem szembe az asztalhoz. A kávéját kortyolgatta és engem nézett. Kerültem a tekintetét és az ajkamba haraptam. Érdekes, mindketten tudják mi vagyok, mégis Lisa szemébe bűntudat nélkül tudok hazudni, anya zöldes barna szeme előtt viszont úgy érzem nyitott könyv vagyok.

 -Ma van az első suli nap, nem?

 -De. Sajnos. - mondtam gyorsan és közben egyszer sem néztem rá

 -Minden jó lesz, Caleb. - mondta csendesen és a sápadt keze a kezemhez ért mielőtt még észrevehettem volna
 Miért hallgatom évek óta ugyanazt a kopott lemezt? Ugyanezt mondta azon a napon is mikor apa elhagyott minket, amikor először értem úgy haza, hogy közben a nyílt utcán vertek meg az ‘osztálytársaim’, amikor először kapott el véres kézzel és pengével. A tekintetem érdektelenül felemeltem, rá néztem és egy üres, látszatnak illő félmosolyt küldtem neki. 

X 

Hosszú, tipikus gimis folyosókon baktattam, kerestem az osztály termem. Ez az egész suli annyira filmbe illő, mesés, cukormázas, mindjárt elhányom magam. Ez nem emo való hely. A folyosón haladva magamon éreztem a többiek ítélkező, gúnyos pillantását. Ennyit a szép reményeimről. Box - zsák voltam eddig, itt miért lenne másképp. Itt is egyedüli emo leszek, minek fáradni és próbálkozni a beilleszkedéssel? Végre valahára megtaláltam a keresett termet. Beléptem és rájöttem mennyire megcáfolható vagyok.
 Éppen az imént gondoltam, hogy én leszek az egyetlen emo, erre meg bemegyek az osztályba és egyből látok kettőt. Egy lányt és egy fiút. Leültem az egyik szabad padba és lopva rájuk pillantottam. Először a fiúra. A fiú fekete hajú, kék szemű és határt súrolóan fehér bőrű. Elől a frufruja eltakarta a jobb szemét. Hm. Egy furcsa, de semmiképpen sem kellemetlennek nevezhető járt át amikor a tekintetem másikra fordítottam. A lányra koncentráltam. Hosszú, fekete haja fátyolként libbent utána, kihangsúlyozva és keretezve az arcát. A szeme színére egyből felfigyeltem, élénk zöld volt, mint Lisa falán a festés. Egy-egy piercing a szemöldökében, egy az orrában, és egy az ajkában. Gyönyörű, gondoltam de aztán magamra szóltam, Ugyan már Caleb, térj észhez! Nem neked való az ilyen ábrándozás! Nem tudom ki ez a lány, de máris úgy érzem valami hozzá köt, vonzani kezd, mint egy próbakész mágnes. A tekintetem talán egy kicsit túl sokat időzött a lány ajkánál, mert bele harapott és én szemben találtam magam a lány kíváncsi, bizonytalan szemeivel. Tehetnék most egy szúrós megjegyzést, de a nyelvem mintha a szájpadomhoz ragadt volna. Megbénított már félelem, gyász, fájdalom, de egy lány eddig még soha. Sohasem buktak a suli népszerű és festett libáira. Még csak nem is ismerem mégis képes megbénítani a tekintetével. Hatással van rám. Elfordítottam a fejem tőlük és egy kellemes bizsergető érzést éreztem. 

Valami azt súgta belül, nekem meg kell ismernem őt.