Caleb
Naplóbejegyzés:
Augusztus 29, péntek
A házkulcs kettőt
fordult a zárban, és az ajtó készségesen megadta magát. A huzat nagy erővel
csapta utánam az ajtót, én pedig arra sem vettem a fáradtságot, hogy
megállítsam a becsapódást. Hadd szóljon!
Otthon senkim sincs akit érdekelne, a szomszédok pedig hidegen hagynak. A
becsapódás zaja visszhangzott az emeletes tömbházban. Beléptem a kicsi,
autóillatosítótól bűzölgő otthonunkba. A konyhába érve első dolgom volt tágra
nyitni az ablakot a huzat ellenére. Inkább a huzat, mint a
gyomorforgató illatosító. Az illatosító egy dolgot jelez nekem: a mostoha apám
ma reggel megint itt járt. A mostoha apám kemény dohányos, és hiába dohányzom én is, anyám tudja, hogy gyűlölöm, ezért mielőbb elmegy dolgozni. De ez sem segít, csak elnyomja a
szagot, eltűntetni soha sem fogja. Ahogyan a mostoha apám jelenlétét sem tudja
elfogadtatni velem. Ahogyan azt sem, hogy teljesen egyedül vagyok.
A táskám a
sarokban, én pedig a szokásos módon kerítettem elő a pengéket. A nővérem tud a
vagdosásaimról, a fenébe is, tud róluk. Éppen ezért dugja el a legtöbb éles
tárgyat itthon. A francba is, mintha kisgyerek lennék, aki elől rejtegetni
kellene valamit. Nem érti meg, hogy ezzel csak rosszat tesz nekem, hogy a
szabadulásom korlátozza. A körmömmel felpattintottam a fapadló egy kiálló
darabkáját, ami alatt meg is találtam az aprócska pengét. Ez a rejtekhelyem,
ahol eldughatom a segítőm. Lisa itt sohasem keresné.
A nyitott ablak
mellett bömböltettem a rockom. A pengét a bőröm fölé emeltem és becsuktam a
szemem. A légzésem felgyorsult, amint elhatalmasodott a fájdalom, úgy fizikai,
mint mentális.
Hazudnék, ha azt
mondanám sokan kérdezték már miért vagyok emós. Ez baromság, senkit sem érdekel
mit teszek magammal. Kit érdekel, hogy mások okozta fájdalom miatt hasítom fel
a bőröm.
Ez valami
betegség? Nem. Ez életforma.
Gondolom illendő
lenne elmesélnem, hogyan jutottam idáig. Nos, az egész ott kezdődött, hogy a
szüleim elváltak. Még csak óvodás voltam, nem értettem mi történik a
családomban. Egyszer csak apa nem jött többé haza. Lisát jobban megviselte a
dolog, hisz ő két évvel idősebb nagyobb nálam. De én sem maradhattam ki, az
apahiány az iskolába kerülésemkor mutatkozott legjobban. És akkor akkorát
ütött, hogy alig álltam a lábamon. Mindenki tudja, hogy elvált szülők gyermekei
mindig szívnak, így én lettem a kiközösített srác az osztályban. Így lettem
mindenki box-zsákja, akit bűntudat nélkül lehet földbe tiporni. És akkor már
nem tehettem semmit, hisz még apám sem volt, akit érdekelne miért vagyok tele
kék foltokkal, miért van tele izzó vágásokkal a karom. Nem tehettem már semmit,
nem tudtam máson bosszút állni, csak a saját magam gyengeségén. Ezért nyúlok
szinte minden nap a pengékhez. Ők bántanak, mert megtehetik, hisz fekete bárány
vagyok, én pedig magamat bántom mások miatt. Ez egy őrült mókuskerék, amiből
nincs szabadulás.
A kezemből
kiesett a véres penge, megfáradt tekintetem pedig a falióra vörös számaira
esett. Mindjárt hét óra. Lisa fél óra múlva hazajön. Sóhajtottam és a kezemmel
a halántékom dörzsöltem. Még fel kell törölnöm a karmazsin vércseppeket a
padlóról.
X
Lisa pontosan
7:35-kor benyitott a szobámba, ahogyan azt vártam is. Tudtam, hogy már öt perce
hazajött, csak előbb ellenőrizte vannak-e vércseppek a padlón, mielőtt benyit
hozzám. Nem húzom ki a fülhallgatót a fülemből, mégis hallom ahogyan magában
morgolódik és rágódik. Tudja, mit teszek magammal, és dühíti, hogy semmit sem
tehet ellene. Nagyon is tudja, miért teszem és azt is, hogy mikor. Tudja, hogy
néhány perce, még patakokban csorgott rólam a vér és a könny. Most
felkapcsolhatná a villanyt a szobámban, de nem teszi, mert tudja, azért van
félhomály, mert még mindig duzzadt a szemem. A szőnyeg eltompítja a lépései
hangját, én mégis teljesen biztos vagyok, hogy felém közeledik. Nagyot nyelek
és várom a szentleckét, hisz mindig megkapom, de semmit sem érek vele. Aztán
váratlanul érezem a meleg és törékeny kezét a vállamon. Olyan a keze, mint anyának, gondolom és nagyot nyelek, próbálok
minél kevesebbet gondolni a szüleimre. Nem is mertem a nőveremre nézni, tudom,
hogy csak jót akar, de néha jobb nem is próbálkozni. Nem emelem a tekintetem
Lisára, mert talán újra előtörnek a könnyeim. A szám válaszra nyitottam, a
csend közöttünk nyomasztó és terhes lett, úgy éreztem csak egyre mélyebbre
fogok süllyedni ha nem mondok valamit. Amikor végre szólni akartam valamit Lisa
lehajolt hozzám és megsimította az arcom.
- -Tudom,
hogy nehéz öcsi. De túl leszünk rajta. –mondta csendesen, talán inkább magát
biztatta, mint engem, habár én minden szót hallottam, mert észrevétlenül
lenémítottam a zenét – Te túl leszel rajta. Ahogyan mindannyian.
A keze a
vállamról a jobb karomra csúszott. Megfigyeltem Lisa óvatosságát, amikor a keze
végigcsúszott a kezemen. Sejtette, melyik kezemen vágom magam.
- - Hétfőn
suli, tudod… - Lisa hangja megállt a mondat közepén, mintha pengével vágták el
a mondanivalóját, éreztem a keze megremeg az enyémen, aztán újra magabiztosan
folytatta – De no problem, megoldod,
igaz öcsi?
Lisa bátorítóan
mosolygott, koszos szőke haja bal szemébe lógott. Megkönnyebbült, mikor rá
néztem. Itt a szép hazugságok ideje,
gondoltam és bólintottam. Ő is bólintott, majd mindketten egy halvány mosolyt
erőltettünk az arcunkra. Én nem vagyok szomorú, csak mar a kegyetlen hazugság
tudata. Mert mi Lisával hazudunk egymásnak. Úgy teszünk mintha minden rendben
lenne, és csak egy kicsi döccenés van most az életünkben. Pedig nem így van. El
sem telik két nap és én újra vágni fogom magam, Lisa pedig újra megpróbálja
lenyelni a tudatot, hogy az öccse lassan tönkre teszi magát. Semmi sincs
rendben. Azért tisztázzuk, én nem vádolom Lisát. Ő csak megpróbálja kitölteni
az űrt bennem és meggyógyítani. Nézem, ahogyan sovány és törékeny alakja
kisétál a szobából és eltűnik a lakás sötét folyosóján. Szeretem Lisát, de nem
tud anyám helyett anyám lenni, ahogyan a démonjaimat sem tudja elűzni. Kitépem
a fülemből a fülhallgatót és a szoba sarkába dobom, az agyam máris azon jár,
hogy megtaláljam a szobámba rejtett két pengét…
Made a wrong turn once or twice
Dug my way out, blood and fire
Bad decisions, that's alright
Welcome to my silly life
Mistreated, misplaced, misunderstood
Miss 'No way, it's all good'
It didn't slow me down.
Mistaken, always second guessing
Underestimated, look I'm still around
Pretty, pretty please, don't you ever, ever feel
Like you're less than fucking perfect
Pretty, pretty please, if you ever, ever feel
Like you're nothing, you're fucking perfect to me
Dug my way out, blood and fire
Bad decisions, that's alright
Welcome to my silly life
Mistreated, misplaced, misunderstood
Miss 'No way, it's all good'
It didn't slow me down.
Mistaken, always second guessing
Underestimated, look I'm still around
Pretty, pretty please, don't you ever, ever feel
Like you're less than fucking perfect
Pretty, pretty please, if you ever, ever feel
Like you're nothing, you're fucking perfect to me
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése